Képek a múlt és jelen kapcsolatából 5 tételben

“Az elődök tisztelete és emléküknek megbecsülése
az alapja a családszeretetnek
és egyszersmind a hazafiságnak is.”

Eszterházy Péter

Kinek köszönhetem az éveket 

Hogy egyáltalán középiskolás diákévekrõl beszélhetek, életem egyik legszebb idõszakáról csodálatos emlékeket õrizhetek, annak egyetlen oka van. Egyik kedves rokonom, Matz Lászlóné Ibike felkarolt minket, segítséget nyújtott egy nagymamának, aki egyetlen leányának elvesztésével, nagy bánata mellett egy igen felelõsségteljes feladatot kapott az Élettõl, felnevelni az anya nélkül maradt két unokát.

Az anyagi nehézségek miatt nagymamám nem tudta volna biztosítani, hogy László testvérem után én is beiratkozzak a középiskolába, ez csak a fent említett külsõ segítséggel lett megvalósítható.

Kétoldalú támogatásban részesültem keresztanyámtól. Egyrészt pénzfedezetet biztosított mindennemű iskolai kiadásaimra − különféle díjak, befizetések, füzetek, könyvek, iskolai egyenruhák, ünneplõ ruhák, iskolai felszerelések, tanulmányi kirándulások költsége stb. − másrészt  lelki támogatásban is részesültem vasárnapi szentmiséken való részvétel által.

Minden vasárnap beutaztam hozzá a belvárosba találkozóra, ahol bemutattam a heti kiadásaimat, s megkaptam a következõ idõszakra szükséges pénzkeretet. 

 

Azután elmentünk a Piarista Gimnázium diákjainak 10 órai kezdetű szentmiséjére, ahol átadtam lelkem az Istenbe vetett hitnek. Felkészítést kaptam az önzetlen szeretet megismerésére, annak továbbadására, megtanultam eligazodni az emberek egymáshoz való viszonyában, tanáraim és diáktársaim részére történõ tiszteletadásban. Megtanultam felismerni a jót és a rosszat, megítélni, de nem elítélni feltétlenül azt a személyt, aki helytelenül cselekedett, - talán csak tévedésbõl, nem rosszindulatból - segíteni a rászorulóknak és a gyengéknek, amennyiben nekem erre lehetõségem van.

Hát ezt kaptam én Ibolyától, a keresztanyámtól, akinek szép családja volt, szülei, férje és két nagy fia, szeretetteljes, békés otthonban éltek, mégis volt ideje velem foglalkozni, a jövõmet egyengetni, irányítani.

Soha nem felejtem el önzetlen jóságát.
Fiai nálam pár évvel idõsebbek. Matz Károly, ma 64 éves, fotóművész, fotóriporter, művészettisztelõ, a magyar fotográfusok egyik ismert személye. Matz László, az idõsebb fiú a Színház és Filmmûvészeti Egyetemen egyetemi adjunktus, korrepetitor, tagja a Magyar Hangmérnökök Társaságának, zenei rendezõ.
Sajnos a gimnáziumi éveim befejezése után a kapcsolatunk megszakadt Ibolyával. A két fiúról mai ismereteimet az internetrõl gyűjtöttem. Édesanyjuk büszke lehetett Rájuk, munkásságukra, melynek alapjait bizonyára õ rakta le fiainak, példamutató életével, s tanításaival.

 

Megismerkedésem Kővári Károly tanár úrral

A Bagi honlap szerkesztésében segédkeztem, mikor felfedeztem egy érdekes összefüggést. Az 1960-as évek elején − amikor én a Bagi Ilona Leánygimnáziumba jártam − tanított e Gimnáziumban Kõváry Károly tanár úr is. Én akkor Vele, − mint diák − nem találkoztam. Most ismertem meg életútját, halála után. Temetésén − második munkahelyének, a Fazekas Mihály Gimnáziumnak tanárai búcsúztatták, s kísérték utolsó útjára, s a gyászbeszédben munkásságát és emberi nagyságát méltatták. Már a Bagi Ilona Leánygimnáziumban is kitûnt, − olvasom a volt tanítványa levelébõl − hogy különleges egyéniség volt − sok másik, kimagasló képességû tanártársa mellett − úgyis, mint pedagógus, és mint a papi hivatás gyakorlója.

 

Rövid idézet az életrajzából:
Kõváry Károly 1923. május 10-én született Rákospalotán. A négy gimnáziumi tanévét Szegeden töltötte a piaristáknál, ott is érettségizett 1941-ben. Érettségi után jelentkezett a Piarista Rendbe. A Vácott eltöltött noviciátusi év után került a Kalazantinumba, majd pedig a Pázmány Péter Tudomány-egyetemre, ahol matematika-fizika szakon végzett. 1947. június 22-én szentelték pappá. Tanítványai sok kiemelkedõ eredményt értek el a matematikai versenyeken. Matematika tanárok egész generációját nevelte ki: Áldozatos munkáját különbözõ kitüntetésekkel ismerték el. 2003. március 12-én, életének 80. évében hunyt el. 

 

Igen felemelõ érzés volt számomra, hogy én, az egyszerű kis ember − helyes irányítással − ugyancsak a piarista rend egyik templomából vehettem magamhoz a lelki táplálékot ifjú koromban, mely rendben e kiemelkedõ tudású és csodálatos emberi értékekkel megáldott "pap-tanár" is tevékenykedett élete végéig, sugározván szeretetét, amerre járt.

 

Idézet a Fazekas Mihály Gimnázium részérõl elhangzott búcsúbeszédbõl:
"Az igazi szeretet nem látható, és nem hivalkodik. Ez a szeretet mindenkit elfogadott, és mindenkinek erõt adott a növekedéshez. A növekedéshez tér kell, és teret csak a szeretet teremt."

 

 

Gondolataimat egy idézettel zárom. 

 

"Egyetlen dolgom e földön, a szeretet." Victor Hugo

 

Ismeretségem a Pesterzsébeti Gyors- és Gépíró Iskolával

A gimnáziumi éveim után, az érettségi megszerzésekor a Pesterzsébeti Gyorsíró− és Gépíró Szakiskolába iratkoztam be, ahova sajnos csak alig egy évig jártam, mert az életem sorsfordulója − házasságkötés miatt Dunaújvárosba költöztem − átirányította eme tanulmányaimat. Kisebb kihagyások ellenére azonban, szerencsésen fel tudtam készülni az új iskolában az elsõ év záróvizsgájára. Itt találkoztam egy jólelkű, emberkével, egy diáklánnyal, aki segített nekem a kimaradt óráimat pótolni. Így sikerült felzárkózni a tananyagban, s ennek köszönhetõen a második év végét is jó eredménnyel zárni. Megkaptam bizonyítványomat a dunaújvárosi Gépíró és Gyorsíró Iskolából 1968. júniusában, ahol Nagy Mária Szilasi Jánosné igazgató nő - későbbi munkahelyemen munkatársam volt.

Mikor ezen weblap iskolatörténeti anyagát tanulmányoztam, akkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy a gépíró iskolának − ahová akkoriban beiratkoztam − igazgatója Kökény Sándorné volt, aki ugyanazon nagy elõdök családi kötelékébe tartozik, akik a Bagi Ilona Leánygimnázium alapítói voltak.

Kökény Sándorné Kalmár Veronika írása a Gépíró iskoláról:
"Az iskola alapítója édesapám, Kalmár Endre aranyjelvényes gyorsíró, Az Írás című gyorsírási szaklap autográfiai szerkesztõje volt (azaz õ készítette és írta nyomdakészre a gyorsírási gyakorlatokat), és a gépírásoktatást is fejlesztette: az akkor használatosnál sokkal módszeresebb gépírási gyakorlatokkal."

 

Az iskolatörténeti anyag továbbolvasása közben számomra kiderült, hogy végül Kökény Sándorné Kalmár Veronika maga is iskolaalapító lett, a családi hagyományokhoz híven. A Varga Jenõ Közgazdasági Szakközépiskola tantestületének alapító tagja és elsõ igazgatója volt.

 

 

Idézet Kökény Sándorné visszaemlékezésébõl:
"1963-ban, a tanév elején csöngött a telefon a XX. ker. Gépíró és Gyorsíró Iskolában, és körülbelül a következõk hangzottak el:

"Itt Szabó Béla. Sok jót hallottam a maga iskolájáról, és fejleszteni akarom. Készítsen rá tervet, és rövidesen adja be." Bár nagyon meglepõdtem, de azt tudtam, hogy erre egyetlen feleletet adhatok: "A gépíróiskola fejlesztése ma a közgazdasági szakközépiskola létrehozása. "Akkor arra adjon be tervet."
Megvolt az alapja annak, hogy a közgazdasági szakközépiskolai ügyviteli képzés tartalmi kialakításába minket, gépíró-iskolai tanárokat vontak be, hiszen a pesterzsébeti gyorsíró- és gépíró-szakiskolában évtizedek óta folyt szakmai mûhelymunka.

Az a döntés született, hogy a műszerészeket képzõ szakközépiskolává váló Bagi Ilona Gimnázium számára a Kossuth Lajos utcai hajdani polgári leányiskolában alakítják ki a műhelytermeket, az õ épületüket pedig, a Vörösmarty utca 30. szám alatti hajdani fiúárvaházat kapja meg a Közgazdasági Szakközépiskola, Gépíró és Gyorsíró Iskola."

 

Ez is egy csodálatos érzés számomra, hogy most, 60 éves koromban visszacsatolhatom emlékeim soraiba azokat az eseményeket, amelyeket e weblap alapdokumentumaiból ismertem meg.
Emlékszem, hogy a Gépíró iskola felvételénél pozitív megítélést kaptam, hogy nem csak általános iskolai bizonyítvánnyal, hanem jó érettségi eredménnyel jelentkezem az iskola diákjainak sorába. Nagyon sajnáltam, hogy az év végével nem volt módomban bizonyítani, illetve a megelõlegezett bizalmat, − a jó tanulmányi eredmény eléréséhez −, nem tudtam igazolni, az évzárás elõtti rendkívüli kilépésem miatt.

Ha abban az idõben nem költöztem volna másik városba, akkor bizonyára a Kökény Sándorné igazgatása alatt beinduló Varga Jenõ Közgazdasági Szakközépiskolában végeztem volna el a közgazdasági érettségi kiegészítõt is. Így ezen tanulmányaim zárásaként a dunaújvárosi Dolgozók Iskolájában, 1972. június hóban vizsgáztam, majd a kisebb tanfolyamok után a Számviteli Képesítõ Bizottság elõtt 1981. novemberében, − három éves tananyagból − felsõfokú költségvetési szakvizsgát tettem, munkakörömhöz kapcsolódóan.
Ma is sajnálom, hogy az érettségi után nem kezdhettem fõiskolai vagy egyetemi tanulmányokat, mert valójában mindig tanár szerettem volna lenni.

 

A dolgos éveket is iskolában tölthettem

Az iskolaévek alatt én csak a tanulmányokkal, diákköri eseményekkel foglalkoztam. Az iskola gazdasági, oktatásirányítási feladatairól nem tudtam semmit, de ez akkor nem is tartozott rám.
Míg ifjú éveimet természetszerűen iskolában töltöttem, az életem következõ szakaszában − kisebb (két éves) kitérõ után − újra iskolába kerültem, de most már nem diákként, hanem dolgozóként. Igaz, nem, mint tanár, ahogyan gyermekkori álmomban képzeltem.

7 évet iskolatitkárként, majd − iskolánk szakmai kettéválása miatt új munkakörben − 30 évet gazdasági vezetõként láttam el munkaköri feladatomat, ahol megismertem az iskola, mint oktatási intézmény életét a másik oldalról.

 

A dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium volt az elsõ közalkalmazotti munkahelyem. Itt iskolatitkári teendõket láttam el, s a megszerzett ismereteimet késõbb beépítettem a gazdaságvezetõi munkakör ellátásába is.

 

A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium
Dunaújvárosban a második munkahelyem és egyben a második otthonom lett.

 

Ekkor már nem diák szemmel néztem az iskolát, hanem a feladatok végrehajtásához szükséges technikai feltételek és humán erõforrások megteremtésének oldaláról, az oktatás optimális körülményeinek kialakítását szem elõtt tartva, a diákok érdekében, a pedagógusok munkájának segítése céljából.

 

Ezen évek alatt − tanulmányi versenyek részvételéhez, vagy vizsgaelnöki, társelnöki feladatokra − meghívott pedagógusok jártak nálunk a Varga Jenõ Közgazdasági Szakközépiskolából is, s én akkoriban nem sejtettem, hogy ez az iskola most ott él és tevékenykedik, ahol én diákéveimet töltöttem, a volt pesterzsébeti Bagi Ilona Leánygimnázium épületében. Számomra ma ez is egy érdekes visszakapcsolódást mutat az életemben.

 

Visszatekintés a kezdetekhez

Most nyugdíjas koromban visszatekintve az életemet kereknek mondhatom. Kiindulás − zárás és közben rengeteg feladat, jól, kevésbé jól megoldva, örömök, bánatok egymást követve, hol fent, hol lent, de mindig elõre haladva.
Mindig szerettem nagy emberektõl bölcseleteket olvasni, amelyek életünkben, az emberi cselekedetek megítélésében segít eligazodni, vagy tetteink helyességét beigazolni. Életemre visszatekintve ezt a rövid kis idézetet jegyezném ide:

 

Nem az a tapasztalat, amit átélsz, hanem amit közben érzel. A. J. Christian

 

S végül visszatérve a szeretet kérdéséhez, mint életünk talán legfontosabb kiinduló pontjához:

 

"Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű, pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viszonyulnak majd hozzád, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz,  amit te magad teremtettél." Anthony de Mello

 

Bár az otthonom most Rácalmás, − egy Dunaújváros melletti nagyközség −

szívem mindig a pesterzsébeti szülõvárosom emlékét õrzi.

 

 

Pesterzsébet Jézus Szíve Templom

"Isten nem ígért Örökké kék eget, Életünket átszövõ Virágos növényeket. Isten nem ígért Napot esõ nélkül, Gond nélkül örömöt, Békét jajszó nélkül. De Isten erõt Ígért a napra, Munkára pihenést, Fényt az utunkra, Kegyelmet bajunkban, Égi segítséget, Nem múló részvétet, Örök szeretetet."   Annie Johnson Flint

 

 

Köszönet az "égieknek", hogy ebben a nagy játékban, amit ÉLET-nek hívnak, részt vehettem, s köszönet a weblap szerkesztõjének, hogy az iskola diákjainak, esetenként tanárainak Bagis évek történetei kapcsán, − melyeket ezen weblap oldalait olvasva ismertem meg − újra átélhettem ifjúságom éveit, és visszatekintve a sok szép emlékre lelkem új erõt kapott életem hátralévõ éveihez.

 

Rácalmás, 2008. november

Dóka Istvánné sz. Rácz Mária 1966 IV. e