«« Vissza ««
Hillinger Éva, az osztály egyik volt diákja írta meg szerkesztőségünknek, hogy az egykori osztály diákjai közül már hárman nincsenek közöttünk. Sajnos, az elmúlt pár év alatt három diáktársunk elhunyt, Most Rájuk emlékezünk.

Kovács Edit, Buró Lászlóné a pedagógus pályát választotta, középiskolában tanított matematikát.
A 2014/15-ös tanévben még végig tanított. 2015 novemberében tüdejét bakteriális fertőzés betegítette meg.
2015 novemberében elhunyt. Férje, 2 fia és 2 unokája gyászolja.
* * *
Nagy Ágnes műszaki rajzolóként dolgozott,
- válásakor visszavette leánynevét.
Súlyos betegségben szenvedett hosszú ideig.
2018 októberében meghalt. Fia és két unokája búcsúztatta.
* * *
Palásti Anna, Puskás Tiborné a Kemikál vegyi gyárban dolgozott (Soroksári úton) adminisztrátorként.
Többrétű munkáját nagyon szerette. Nyugdíjba menetele után férjével a Mátrába költöztek.
A középiskolától kezdve legjobb barátnője volt Simon Julianna (Schwahoffer Lászlóné),
akivel később is családi barátság fűzte össze. Férjeik is jó barátságban voltak.
Nagyon sokat túráztak, kirándultak együtt, bejárták az országot. Hangversenyekre is együtt mentek.
Anna férje kb.10 évvel ezelőtt betegségben meghalt, gyermekük nem lévén, Anna egyedül maradt.
2019. szeptember 19-én Palásti Anna szívinfarktusban életét vesztette.
* * *
2020. május 4-én kapta szerkesztőségünk a szomorú hírt "Pálffi Katalin haláláról.
Katalin a Corvina Kiadóban dolgozott, munkáját szerette. Egyedül élt. Hosszú, türelemmel viselt betegség után
2020. április 23-án elhunyt. Gyászolják: Húga, Unokahúga és Családjaik"
Búcsúznak Tőle egykori osztálytársai nevében: Hillinger Éva Czigler Lászlóné
és Katalin unokatestvére - Báthori Judit Rácz Jánosné
* * *

2020. november 1-én kaptam az értesítést Cziglerné Hillinger Évától, hogy osztálytársai köréből
ismét eltávozott egyik társuk - a közeli napokban - , Nolepa Irma.
A szíve vitte el.
Pesterzsébeten, az Önkormányzatnál dolgozott, onnan ment nyugdíjba. Munkatársai szerették.
![]()
Fájdalommal és szeretettel gondolunk Rájuk!
Nyugodjanak békében!
Hillinger Éva Czigler Lászlóné az alábbi Ady vers soraival búcsúzik társaitól:
"Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten.
Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel."
«« Vissza ««
Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.