2018. 10. 12. 1978 IV. a osztály 40 év után

«« Vissza ««

Osztálynévsor: 
1978 IV. a

Negyven év után érettségi találkozó

Az 1978-ben végzett IV. a osztály szervezésében
Időpontja: 2018. október 12. 
Helyszine:  A régi iskola épülete, majd a Csili étterem
Főszervezője:  Uracs Zoltán és Hekele Attila

A fotókat készítette: Hekele Attila

   

 

A találkozóról Deák Ferencné egykori osztályfőnök készített beszámolót melyet  levélben megküldött szerkesztőségünknek.  

Kedves Marika!
Az 1978-ban végzett IV. A osztály érettségijének 40. évfordulóját 2018. október 12-én ünnepelte meg. A főszervezők áldozatos munkájának köszönhetően 17 diák és két tanár vett részt e jeles rendezvényen - Bezzegh István és én, az osztályfőnökük.
Először meglátogattuk régi iskolánkat, amelyből mára már egy szépészeti középiskola lett. Itt töltöttünk két órát az épület megtekintésével és az emlékek felidézésével, majd a megjelentek elmondták, azóta hogy alakult az életük.
Ezután átmentünk a Csili éttermébe egy vacsorára, ahol mindenki azt választott, amit kívánt.

Az egykori diákok szép ajándékkal köszöntötték  az összejövetelen megjelent műszaki tanárukat, Bezzegh Istvánt és engem, az  osztályfőnöküket. Az osztálytalálkozóra magammal vittem azt a két kötetes „emlékkönyvet”, melyet Dóka Istvánné szerkesztett számomra a Bagis évekről, az iskola múltjáról a Bagi honlap kiemelt oldalai alapján. A fiúk nagy érdeklődéssel lapozgatták az igen szép gyűjteményt. 

A találkozó igen jó hangulatban telt el. A fiúk sajnálták azokat a társaikat, akik utolsó pillanatban lemondták a találkozót, vagy valamilyen elfoglaltságuk miatt nem tudtak megjelenni, - külön kiemelve azt a két osztálytársukat, akik már nem lehetnek soha többé közöttünk,  - Schmidt Róbertet és Zupka Ferencet.

 

A szerkesztőség örömmel és köszönettel fogadta a beszámolót, s a honlap számára megküldött fotókat, melyeket az alábbiakban felhelyeztünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A találkozón részt vettek: Énekes Ferenc, Hekele Attila, Holndonner István, Joó András, Juhász Ferenc,

Kápolnai Tibor, Lakovich Ottó, Mészáros Zoltán, Németh Rezső, Salek Zoltán, Szabaka László,

Szeghegyi Lajos, Ulmer József, Uracs Zoltán, Valkai János, Varnyu Ferenc, Vass Tibor

 

 

 

Kívánom, hogy az osztályközösség emlékét soha ne feledjék,

és minden újabb találkozó hasonló örömöket nyújtson, mint a mostani, vagy a korábbi összejövetel!

A honlap szerkesztője: Dóka Istvánné

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.