«« Vissza ««
Albert Zsuzsa első versei a Külvárosi jeladás című antológiában (1973), majd a Csönd margójára című első kötetében (Magvető, 1974) jelentek meg, s a versírás majd hétéves felfüggesztésének szünetét is ideszámítva tizennyolc év termését összegzik. Egyetemista évek, házasságkötés, költözködések, gyereknevelés alkotják e líra életrajzi hátterét.
A „falusi Budapest”, azaz Pesterzsébet természet - közelisége után a másik Budapestet, a „magas házak Amerikáját”, az „összesodortak tülekedését” a költő csak nehezen viseli el (Keserves). Ezek a korai versek a Jelek között című ciklusban (1955–1962) közvetlenül az élet prózai tényeiből táplálkoznak. A költő saját hangján beszél, biográfiai adatokkal igazolható élethelyzeteit, közérzetét festi. Hatások természetesen érik, de nem sodorják el.
Pontosan megszabja költészete határait.
Albert Zsuzsa következő köteteiben (Árgirus jelenései, 1986; Az éjszakai lakó, 1994; Posta a mából, 1999) lírája egyre közelebb kerül gyermek- és ifjúkora természetélményéhez, a város parkjaihoz, fáihoz, a kerthez. A külső természet magától értetődő természetességgel folytatódik a belsőben. A két természet harmonikus összetalálkozása a személyiség lényegi jegyeire utal.
A város esendő, rejtett szépségeinek fölfedezése, az „évszakos játékait játszó gesztenyefa” s egyáltalán, a természet folyamatos megfigyelése logikusan vezeti el Albert Zsuzsa költészetét annak megéléséhez, hogy a szépség ízelítő az örökkévalóságból. Ám a megélt szépséget szét kell osztani. Ebben a szeretetteli osztozásban e líra nem kevesebb lesz, hanem több. A versek aranyfedezete a kontempláció. A belső nyugalom. A szeretet.
A kötetzáró Sztélé az ifjúságnak a búcsúzás magasan szárnyaló verse. Felépítése, hasonlóan korábbi Albert Zsuzsa-versekhez, akár a gyöngysor. A hosszabb - rövidebb alakzatok egyetlen témára, az elmúlás érzésére vannak felfűzve.
Albert Zsuzsa versei, versfüzérei a lehető legkevesebb szóval élnek, s egyfajta puritán, funkcionális jellegű nyelvi ízlésről tanúskodnak.
Albert Zsuzsa terjedelemre kicsiny, de annál tartalmasabb életműve igazi meglepetésekkel szolgál.
Versei ismerik a gyalogutak porát, de a repülést is, amelynek láthatatlan, de pontos iránytűje az intuíció.
A költőnő közel negyedszázados lírai termésének foglalatát adja a kötet.
Albert Zsuzsa „A csend margójára” rótta a sorokat, mint aki feltűnés nélkül teremti életművét. De ez a pozíció a líra kiteljesedésének biztosítéka lett, szabaddá tette a világgal való kapcsolatában, megmentette a lázas önmegvalósítás következményeitől, igazságait, hűségét, érzékenységét megőrizhette egy olyan korban, amely a költőtől is politikai szolgálatot kívánt.
Baán Tibor: Albert Zsuzsa: A szőlőinda vitorlái
Idézet: Kortárs folyóirat, 2006/11.
Az oldal a honlapra felhelyezésre került: 2009-ben
Marek Zsuzsa - Albert Zsuzsa (Albert Gábor író a férje.)
Zsuzsával lelki barátságban vagyunk 1946 óta. (Református egyház, Leánygimnázium, Egyetem) Zsuzsa egy évfolyammal járt felettem, - Kalmár Veronikával járt egy osztályba. Ő az egyetem után azonnal a Rádióba ment, ott volt nyugdíjas koráig, illetve jó pár évig így is dolgozott még. Telefon – levelezés – ritka találkozások (Budakeszin lakik), de erős lelki kötelék van közöttünk.
Pécsi Györgyi: Albert Gábor nyolcvanéves
…Mióta is, hogy úgy érezzük sorsunkat élve, mintha a Kárpát-medence fölött, lehajtott fejjel elaludt volna a Gondviselés (Tamási Áron)? A Gondviselés lehajtott fejjel tán jó ideje szendereg, de hál’ isten mindig voltak lármafáink, őrtüzeink – ilyenek voltak a magyar irodalom mindenkori kiválóságai, s én hozzájuk sorolom a nyolcvanéves örökifjú Albert Gábort.
Elhangzott 2009. november 11-én a Magyar Írószövetségben, Albert Gábor nyolcvanadik születésnapi ünnepségén.
«« Vissza ««
Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.