Beköszönő 2015

«« Vissza ««

Szép versek 

 

 

 

 

Dr. Nemecsekné Máris Erzsébet

- 1965 IV. f 

 

 
 
Karinthy Frigyes
 
Előszó
 
Nem mondhatom el senkinek.
Elmondom hát mindenkinek.
 

Próbáltam súgni, szájon és fülön,

Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyre megy,

S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban

Világra jöttem vérben és mocsokban.

A szót, a titkot, a piciny csodát.

Hogy megkeressem azt a másikat,

S fülébe súgjam: add tovább.

 

Nem mondhatom el senkinek, 

Elmondom hát mindenkinek.

 

Mert félig már ki is bukott, tudom,

De mindig megrekedt a félúton.

Az egyik forró és piros lett tőle,

Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,

Elment a sírba, itt hagyott.

 

Nem mondhatom el senkinek, 

Elmondom hát mindenkinek.

 

A harmadik csak rám nézett hitetlen,

Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,

Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben

Meg nem jelent, se borban és kenyérben.

Hiába vártam sóvár-irigyen.

Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

 

Nem mondhatom el senkinek, 

Elmondom hát mindenkinek.

 

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak,

És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,

De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok,

S tanúskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok, s nem egy világ,

Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,

Mégis a legtöbb: ember, aki él.

Mindenkinek rokona, ismerőse,

Mindenkinek utódja, őse.

 

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

 

Elmondom én, elmondanám,

De béna a kezem, s dadog a szám.

Elmondanám, az út hova vezet,

Segítsetek hát, nyújtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,

Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,

Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,

Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,

Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,

De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt

Nektek, kiket szerettem.

Állván tátott szemmel, csodára várván.

 

Amit nem mondhatok el senkinek,

Amit majd elmondok mindenkinek.

 

Nagyon különleges vers

Máris Erzsébet által küldött verset

felhelyeztük 2015. február 12-én

Köszönjük!

 

1887-1938

Karinthy a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, Budapesten végezte tanulmányait.

Karinthy maga mondta, hogy minden műfajban alkotott maradandót. Az olvasóközönség többnyire irodalmi karikatúráit ismeri, az

"Így írtok ti", valamint a kisdiák életéből megírt képeket tartalmazó "Tanár úr kérem"c. irodalmi paródiát, (1916)

Első irodalmi sikerét gyerekkorában érte el, Verne hatását mutató kisregényét, Nászutazás a Föld középpontján keresztül című

írást 15 éves korában kiadták. Legnépszerűbb regénye mégis az Utazás a koponyám körül, amelyet az agydaganata miatt

bekövetkezett eseményekről írt.(1937)

Sikeres színpadi szerző volt.

Bár magát sokszor költőnek vallotta, viszonylag kevés verset írt.

Idézet az internetről - Wikipédia

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.