Molnár Imre az 55 éves osztálytalálkozón

«« Vissza ««

Gondolatok az osztálytalálkozó kapcsán

 
Érdekes osztály volt a mienk.
Néhány adat rólunk:
21-en érettségiztünk és ebből legalább 17-18-an felsőfokú képzettséget szereztünk. Osztálytársaink főleg orvosok lettek, de vannak közgazdászok, és mérnökök is közöttünk. Thurza Márta és én vegyészmérnökök vagyunk, de vegyészmérnök volt Takács Ica is, aki sajnos már nincs közöttünk!
Az osztály tanulmányi átlaga mindég 4-es felett volt, köszönhetően a lányok szorgalmának és okosságának. Mi fiúk meglehetősen lazán vettük a tanulást, de egyes tantárgyakból, azért mi is kiemelkedőt alkottunk.
 
Nekem például a matematika volt az erősségem, ja és persze a testnevelés.
A Csepeli Vasas atlétája voltam, és magasugrásból háromszor, még a magyar címeres mezt is magamra húzhattam, ami csodálatos érzés volt.
Ezzel kapcsolatban egy rövidke történet.
 
Csepelen egy kínai magasugró ellen versenyeztem, akit Li Tha Peh-nek hívtak és Moszkvában tanult valamelyik egyetemen, ezért jól beszélt oroszul. Gondoltam, hogy nosza, én az orosz-tagozatos csak elboldogulok vele. Így is történt. Verseny közben nagyon kellemesen elbeszélgettünk, de a stadionban csapat társaim messziről, csak a beszélgetés tényét látták, és amikor a verseny befejeződött rögtön megkérdezték tőlem: "Imre, hol tanultál meg kínaiul". A tényszerűség kedvéért megjegyzem, hogy ő volt a jobb, itt én csak második lettem. 
 
Feltétlenül meg kell említenem még, Láng Editkét, Krizsánnét, aki ebben az időben Magyarország női sakk-bajnoka volt!

  

 

Az oldal felhelyezésre került Molnár Imre levele alapján

A fotó az iwiw oldaláról került beillesztésre

2011-06-09

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.