Emlékezés osztálytársainkra

«« Vissza ««

Megemlékezés elhunyt osztálytársakról

1967-1971 b 

Egy osztálytalálkozó alkalmával – ahogyan az évek haladnak előre – szomorúan szembesülnek az osztálytársak azzal a ténnyel, hogy a valamikori osztálylétszám egyre csökken. 
Az 1971 IV. b osztály a 40 éves érettségi találkozóján résztvevők nehéz szívvel emlékeztek meg azon társaikról, akik már nem tudnak többé együtt lenni velük.  Az iskolaévek idején Fazekas Sándor és  Lukács János is egykoron az osztály tagja volt, de Sándor nem maradt az érettségiig, előbb kilépett az iskolából, János pedig az utolsó évben került az osztályhoz, s a fényképe ezért lemaradt a tablóról.  A volt osztálytársak most Rájuk is szeretettel gondolnak. 
 
Az érettségi után több találkozót is szervezett az osztály.
2011 májusában megemlékeztek a két korábban kimaradt diáktársukról,
 
Fazekas Sándorról és Lukács Jánosról,
 
valamint a velük együtt érettségizett három elhunyt társukról,
 
 Kovács Péterről, Bozóky Zsuzsáról és Stern Tiborról,
aki még 5 évvel ezelőtti találkozón együtt volt társaival.
 
 
 
 
Szabó Katalin vendégkönyvi bejegyzésében írja:
Sajnos, vannak akik már eltávoztak közülünk...
Nyugodjanak békében!
 
 
Stern Tiborról az osztálytalálkozón György Balázs mondta el gondolatait és Vele kapcsolatos ismereteit társainak.
Tibor 2011 áprilisában, súlyos betegségben hunyt el.
Tibor egyik osztálytársa  segítette a mamát Óbudára, a temetésre eljutni. Anyukája és húga Erzsébeten élnek.  
Szabó Tímea, Tibor volt munkatársa emlékezett meg Róla levelében, melyet György Balázs kapott, aki a levél tartalmát megosztotta osztálytársaival is.
 „Eltöltött cégünknél 14 évet, volt raktáros, targoncás, üzletkötő, raktárvezető, fuvarszervező, szóval elég sokoldalú volt. Az utóbbi 5 évben közvetlen kollégák voltunk, összenőttünk, együtt vittük a hátunkon a raktár ügyes-bajos dolgait. Rettenetesen szívós ember volt, nagy teherbírású, úgy voltunk a kollégákkal együtt, mint egy nagy család.
Tibike: mindenki "Tibi bá"- ja! Csak így szólítottuk... én egyszerűen Tibikének.”
 
 
Bozóky Zsuzsi  élettörténetét Lippai Mariann szerette volna röviden elmondani a találkozón, de végül utólag, levélben írta meg társainak visszaemlékezését, elhunyt osztálytársáról.
Zsuzsinak igen kalandos élete volt, mielőtt ez a betegség utolérte, és legyőzte.
Kovács Kati, Bozóky Zsuzsi, és én. Mi voltunk a lány - triumvirátus. Zsuzsi volt hármunk közül a legvagányabb lány. Határozottan tudta mit szeretne az élettől, igazán reális és talpraesett lányként élte az életét. Tudta, hogy érettségi után férjhez akar menni a fiúhoz, akivel évek óta jó barátságban, szeretetben, szerelemben voltak. Ez az esküvő érettségi után meg is történt. Dolgozni akart, mint műszerész, dolgozott is az akkori telefontársaságnál.

Vettek egy kis házat Kispesten, ami egyszer csak összeomlott (szó szerint).
Szerencsére azonban igen jó munkahelye volt, akik elküldték Őt családostól Spanyolországba dolgozni. Amíg ők ott éltek, dolgoztak, addig közös erővel helyrehozták az összeomlott házat, újjáépítették a kollégák és barátok. Mire lejárt a kiküldetésük, volt hová hazajönniük.

Nem tudom ma már történnek e ilyen csodák, ilyen erős barátságok, de ez akkor bizony megtörtént.
Történtek Vele tragikus dolgok is, elveszítette gyermekét. Nem tudom pontosan mi történt, mert erre nem szívesen kérdeztem volna rá. Hiszen akinek gyermeke van, pontosan tudja, hogy ennél kegyetlenebb dolog nem történhet egy szülővel. Nem kérdeztem rá, mert akkor már igen beteg volt, (valószínű ez volt a fő oka a betegségének).
Amikor Katival nála jártunk, akkor erősen bízott benne, hogy meg fog gyógyulni, nem szedte a gyógyszereket, mert úgy jobban érezte magát. Meg volt győződve róla, hogy igazából semmi baja, csak a  gyógyszerek teszik beteggé. Ma már tudjuk, hogy tévedett.
Amikor beszélgettünk, igazából boldog volt, hiszen mint mondta, kevés embernek jutott annyi kaland, mint neki.

 

Kovács Péterről ugyancsak Lippai Mária írt néhány gondolatot a honlap számára, mely levelet osztályfőnökén, Piroska nénin keresztül kapta meg szerkesztőségünk.

György Balázs kapott egy levelet annak idején Péter édesanyjától, - írja Mariann - amikor osztálytalálkozót szervezett. Abban arról írt, -  ha jól emlékszem, - Péter megnősült, született egy kislánya. Azonban a házasságuk nem úgy alakult, ahogy szerették (és sokan szerettük) volna. Elváltak, s nem engedték, hogy látogassa a kislányt, és hozzá sem engedték el. Ez nagyon megviselte idegileg. Gondolom egyéb gondjai, problémái is voltak, amit nem tudott feldolgozni.
Infarktust kapott, s ez az életébe került. 
*   *   *
 
Visszatekintünk az elmúlt évekre. Az életben mindenért meg kellett küzdenünk. Az iskolában a tudásért, a munkahelyünkön, hivatásunkban az eredmények eléréséért, magánéletünkben az önbecsülésünkért, ha kellett, mások megsegítéséért.
 

 *   *   *

 

2012. januárjában nyitottuk ki a honlap Vendégkönyvét, ahol az első bejegyzés egy szomorú értesítés volt az 1971 IV. b osztály egyik volt diákjáról:

"Sajnálattal és nagy fájdalommal közlöm az Iskola vezetésével és
az 1971. évben a IV. b osztályban érettségizettekkel és az osztályfőnökkel, hogy Szeitl Mihály 2011. december 03-án elhunyt nyelőcsőrák betegségben.
Tisztelettel: felesége Szeitl Mihályné"

 

  

 

A feleség fájdalmában osztozunk és bánatos szívvel búcsúzunk

a volt iskolatárstól az osztálytársak és a honlap szerkesztősége nevében.

Dr. Gockler Lajosné osztályfőnök is szeretettel emlékezik a szerény, kedves diákra,

akinek édesanyja az érettségi után egy kisfiú porcelán figurát ajándékozott, hogy emlékezzen majd az ő fiára, Mihályra.

A kis nipp még most is ott van a vitrinben, és rátekintve könnyes szemmel mond végleges búcsút volt tanítványának. 

 

Részvétnyilvánítás

 

 

 

A célt, tudom, még százszor el nem érem.

Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?

A cél, megszűnte a dicső csatának,

A cél halál, az élet küzdelem,

s az ember célja e küzdés maga. 

(Madách: Az ember tragédiája 13. szín)

  

 *    *    *

 

 2016. április 10-én Dr. Gockler Lajosnétól kapta szerkesztőségünk a szomorú hírt Papp Zoltán haláláról. Őt levélben egyik osztálytárs, Lippai Mária értesítette. Mivel régen volt az osztállyal levélváltás, ezért most jellezzük a visszamenőleges dátumot: 

Papp Zoli 2014 októberében itt hagyott minket.

 

Piroska néni, az osztályfőnök Mária levelét így mellékelte szerkesztőségünkhöz:

Majd megszakad a szívem, hogy a melegszívű, nagy mackó gyerekem, a Pap Zoli meghalt.

Ez a hír az osztályfőnök részére különösen fájdalmas lehetett, hiszen a négy év ismerete után egy váratlan telefonbeszélgetés zajlott le kettőjük között, melyben Zoltán az osztályfőnöke szeretetét és jóindulatát írta le és köszönte, hogy milyen nagy segítség volt számára abban az időben, s emlékként is nagy szeretettel gondol vissza rá. A párbeszéd olvasható a következő oldalon: 

 

"Kaptam Tőle egy levelet, miszerint ideje lenne sűrűbben találkozni, mint 5 évente. - írta levelében Lippai Mária.

Megírtam mindenkinek, hogy igen nehéz összehozni a csapatot 5 évenként is, nem évenként. Mint később kiderült, az orvos súlyos betegséget diagnosztizált nála, s felkészülve a legrosszabbra, még egyszer szeretett volna találkozni egykori társaival. Sajnos, ezt akkor nem tudhattuk, később pedig már nem sikerült kapcsolatot teremtenünk. Utoljára volt egy levélváltásunk augusztusban, és októberben már csak a közösségi oldalon olvashattuk, hogy eltávozott körünkből. Mivel a fentiek miatt nem tudtunk elmenni a temetésre sem, otthon gyújtottam gyertyát lelki üdvéért."

 

Nyugodjék békében!

 

 

  Az élet nem olyan, hogy panaszkodnunk kellene,

amikor számunkra vagy egy szerettünk számára eljön a vég.

Inkább elégedetten tekintsünk vissza a végén,
ha bátran és tisztességesen végigcsináltuk.
(Albert Einstein)

 

 

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.