Gyakorlati oktatás - átmenet a szakképzésbe

«« Vissza ««

1968 IV. e osztály

Cserepi Erzsébet  visszaemlékezése           

 

 

Első szakközépiskolai osztály gyakorlati oktatása

 

Első nagy létszámú, 35 fős  osztály lévén a Bagi Ilona Középiskola még nem volt felkészülve helyben, a mi gyakorlati oktatásunkra. Mi a Csepel Vas- és Fémmű Erőmű telephelyén lévő tanműhelybe jártunk gyakorlati oktatásra.

 

 

Egy fotó az internetről, a Gyár bejáratáról

 

4+2 volt az oktatási forma, 4nap iskola 2 nap gyakorlat.

 

I.- II. ban

az alapokat Balogh Gábor és Eck László oktatóktól tanultuk itt meg. Többünkben a síkba, derékszögbe reszelés él a legélesebben, amikor kalapács fejet készítettünk. Persze sok minden mást is tanultunk; mikro ill. tolómérővel mérni, fúrni, menetet vágni, szegecselni stb.

Munkaruhánk sötétkék kertésznadrág, piros fehér pöttyös kendő - hogy a forgácsoló gépek el ne kapják a hajunkat - és magasszárú cipő volt, amit annyira igazán nem szerettünk.

Minden munkapadhoz tartozott egy szerszámos fiók, amiben nagy rendet kellett tartani, ezt a rendet ellenőrizték munka után.

 

III. - IV. ben

a Varrógép gyáregységbe jártunk gyakorlatra. Itt készültek a 111-es ipari varrógépek, gomb felvarró, gomblyukazó, interlock, valamint szabászgépek. Az üzemben egy-egy szakmunkás mellé kerültünk beosztásra valamennyien.

Az üzemben Fehér Ödön és Winkler József tanár volt velünk, ők tartották az üzem és az iskola között a kapcsolatot.

 

Időszakonként váltottuk egymást a munkahelyeken.

  • Forgácsoló gépeken, - fúró, eszterga, maró gyalu, itt a varrógépfejek megmunkálása folyt.
  • Előszerelőben, itt kisebb, komplett alkatrészek összeszerelése történt.
  • Szerelősoron, innen kerültek le a komplett gépek.
  • Bevarró üzem,  itt történt a finom beállítás és varrás, hogy biztonságosan varrjon, és ne szakadjon el a cérna.

Így mindenkire sor került az egyes munkafázisok megismerése céljából.

 

Nekünk nyári

szünetben kötelező volt 1 hónap gyakorlati oktatás, mert csak akkor kaptuk meg az év végi bizonyítványt.

Szakmai vizsgát a varrógép üzemben tettük le.

Többen, - akik ügyesek és fogékonyak voltak a műszerész munka iránt, - a 4. év vége után ott maradtak felnőtt dolgozóként, köztük én is. 2 évig ott dolgoztam. Sokaknak innen lett párja, és több házasság is született.

 

Fenti emlékeket idéztük fel osztálytársaimmal, 

Varga Ilivel, Nébel Marikával és Stuhl Emmával.

 

           

 

Szabó Istvánné Cserepi Erzsébet levele alapján

az oldal felhelyezésre került

2011. február 17-én

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.