Mozaikok

«« Vissza ««

"Kell még egy szó"

Emlékeink Pesterzsébetről

 
Zsámbokiné Gáspár Magdolna 1964 IV. b osztály
 
Szerkesztőségünk kéréssel fordult Magdikához, írjon egy visszaemlékezést Pesterzsébetről, emlékeit felidézve szülővárosáról. Ő ezt örömmel megtette.
 

Kedves Marika!

 

Mint kedves leveledben kérted, hogy írjak Pesterzsébetről, szülőhazánkról, megpróbálok én is emlékeket feleleveníteni. Szeretett Pestszenterzsébetem, nekem szent hely, mert én még Pestszenterzsébeten születtem. Azt hiszem innen már soha nem is távozom, bárhogy is alakuljon a sorsom még ezután.

 

1946. április 9-én, amikor születtem, a Baba utcában laktunk, - akkor, ha jól tudom, a neve November 7-e utca volt - a szülőotthonnal szemben, így a gólyának nem kellett sokáig cipelnie  haza, ahol nem örültek nekem maradéktalanul, mert apám több napig rám sem nézett, mivel a katonaságnál, amikor megkapta a hírt, hogy megszületett a gyerek, mindenki fiúra gondolt, mert abban az időben a lánygyermek nem számított sokat.

 

Féléves koromban át kellett költöznünk nagymamám házába, az Átlós utcába, mert az a lakás túl nagy volt két személynek, és féltek, hogy társbérlőket helyeznek oda. Így mennünk kellett. Ez megpecsételte sorsomat. Azóta is itt lakom. Így sok emlékem van. 

 

Egy képsor a baba - korból

 

Két fotó rólam, nyolc hónapos koromból, és egy kép együtt Gabriella hugommal.

 

   


 

Egyik érdekesség az emlékeim közül:

 

Gabriella húgom, aki szintén a Bagi Ilona Leánygimnáziumban végzett, a Vörösmarty utcai óvodába járt egy ideig.

Itt a szülők az óvodavezető, Joli néni vezetésével szülői színjátszó kört alakítottak, és színre vitték az „Állami Áruház” c. darabot. Igen nagy sikerrel adták elő a Csili Művelődési Ház nagyszínpadán. Mindent maguk csináltak. Egyik szülő - aki szobafestő mázoló volt - készítette a díszleteket, varrónő anyuka varrta részben a jelmezeket, valamint a saját, otthon a padláson, ládafiában meglelt eszközöket, ruhákat használták fel. A két főszerepet édesanyám és édesapám játszották.

Szerepet vállaltak olyanok is, akiknek nem járt gyermekük az óvodába, mégis nagy lelkesedéssel szerepeltek. 

 

 
A Vörösmarty 128. sz. alatti Általános Iskolába járt az édesapám, édesanyám, a testvéreim és én is, valamint a gyerekeim és részben az unokáim is. Ma a felújított iskola, modern szaktantermekkel kialakított épületben biztosítja az általános iskolások minél jobb tanulási lehetőségeit.
 
Nagyon jó színvonalú iskola volt. Törődtek a kulturális nevelésünkkel is.
Itt meg kell említenem Konrádi Joli nénit és Dombóvári Joli nénit, akik két mesejátékot is színre vittek, a „Béka királyfi”-t és a „Hableány”-t, melyben az iskola tanulóinak nagy része szerepet kapott. Nagy sikerrel adtuk elő mindkettőt a kerületi Művelődési Otthonban.
 
 

 

Két fotó az iskolás korból

Egyik fotó a Hableányból.. egy tündér jelmez, a másik fotón a kínai lány ...

 
     
 
 

Kilenc évig tanultam zongorázni.

Először a magántanár, Tilike néni járt hozzánk,
és még sokan másokhoz a kerületben.
Minden évben hangversenyt adtunk a Lázár utcai Iskolában.
 
Zenei tanulmányaimat a kerületi Széchenyi utcai Zeneiskolában folytattam, ahol Somorjai tanár úr tanított, aki a méltán elismert „Homérosz” kórus (csökkentett látók kórusa) karnagya is volt.
 
Nagymamámmal sokszor elmentünk a Zeneakadémián tartott felejthetetlen előadásokra. Még mai nap is beleborzongok az emlékezéskor, mert annyira gyönyörű hangokat talán sohasem hallottam, mint akkor. Úgy tűnik nekem, hogy a sors így kárpótolta a szemük világa elvesztéséért őket. Ungár Imre orgona játéka is páratlanul csodálatos volt.

 

Középiskolába történt beiratkozásommal sem lettem hűtlen "szülőhazámhoz", mert a pesterzsébeti Bagi Ilona Leánygimnáziumba jártam, 1964-ben érettségiztem.

Osztályunk jó kapcsolatot tartott a Kossuth Lajos Gimnáziummal és az Eötvös Technikummal is, mert osztálytársaimnak rokonai (fiúk) jártak oda többen is. Így klubdélutánokra őket hívtuk meg. Hogy egyetlen lány se maradjon pártában, klasszikus szerelmes párokról készítettünk névkártyákat, és érkezéskor mindenki húzott egy nevet, s meg kellett keresnie a párját. Mindig jól szórakoztunk.

 

Nagyon jó tanáraink voltak, persze ezt azért nem így értékeltük akkor, amikor oda jártunk, csak később, amikor profitáltunk az általuk szerzett tudásból. Ők nem csak tanítottak minket, neveltek is.

 

Igen büszkén emlegettük nem is olyan régen, amikor a Bagis osztálytársaimmal összejöttünk, hogy az énekkarunk fellépéseinél szólót a ma már igen híres, elismert operaénekes Sólyom Nagy Sándor énekelt. Igaz, akkor még Nagy Sándornak hívták.

 

 

 

Pesterzsébet főutcájában, a Kossuthiban volt minden, ami fontos volt nekünk. Ide jártunk traccsolni, randizni, cukiból cukiba menni, gombot venni vagy éppen csak kirakatokat nézni.

Egyik oldalon mentek a fiúk kalákában, a másik oldalon lévő lányokat mustrálva.

A mellékelt fotón a Kossuth Lajos  u. látható 1965-ben.

 

 

Voltak kellemes helyek abban az időben, ahova zsebpénzünk is elég volt arra, hogy beüljünk egy cuki kerthelységébe, vagy elmenjünk egy moziba, amiből volt néhány jó. Akkoriban a Pflum mozi szabadtéri moziját kedveltük.

  

 

 

Mai napig büszkeséggel tölt el, amikor gyarapodik kis "városunk" uszoda, jégcsarnok és remélem a Somodi part is hamarosan újjáéled, és a fiataljainknak jelentheti azt, amit nekünk a Kossuthi főutcája.

 

Idézet egy interneten talált írásból, melyet Magdika küldött szerkesztőségünkhöz.

A Somody part

   

 

Zsámbokiné Gáspár Magdi
2011.01.08.

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.