Mozaikok

«« Vissza ««

"Kell még egy szó"

Emlékeink Pesterzsébetről

Pesterzsébet – kívülálló szemével

 

 

Dr. Gockler Lajosné – a gimnázium és szakközépiskola tanára

 
Ez a szó, hogy Pesterzsébet, - egészen az ötvenes évek végéig - nekem csak egy név volt a térképen, csak egy számot jelentett – Budapest XX. Kerületét. Semmilyen kapcsolatom, kötődésem nem volt irányában.
 
Az élet úgy hozta, hogy a XX. Kerületi Bagi Ilona Gimnáziumban kaptam állást, és ezzel megkezdődött a kerület megismerése. Először – természetszerűen – az erzsébeti fiatalok, tanulók, majd a felnőttek, a diákok szülei kerültek sorra. Meglepődve ismertem fel – én a tősgyökeres budai – hogy bár egy városban élünk, mégis az itt élő emberek egészen mások. Sokkal egyszerűbbek, nyitottabbak, segítőkészek, jobban tisztelik a nekik tudást nyújtó tanárokat. 
 
Évek múlva, - mikor megpróbáltam lakásunkhoz közelebbi iskolába kerülni – mondta édesanyám, aki szintén tanított iskolánkban 2 évig, hogy maradj te csak Erzsébeten. Igaz, sokat kell utaznod, messze vagy, de ott valahogy mások az emberek. Szeretnek és tisztelnek, megbízhatsz bennük. Melletted nem húznak el a nagy fekete állami Mercédeszben a tanítványaid, mint velem tették a rózsadombi iskolában. Mi tehette a különbséget? Nem tudom, de Erzsébet munkás kerület volt, sok gyárral, üzemmel. Hányszor volt, hogy reggel, kiszállva a 23-as buszból, megcsapott a vegyi gyár éjjeli műszakból kiengedett levegője.
 
 
De nem csak a levegőn, az embereken éreztem, hogy „munkáskerület”, hanem még az épületben is. Sok volt a  kis ház, amit szegény emberek építettek.
Kicsit hasonlított, a nekem oly kedves Óbudára.
De hol vannak már ezek az épületek? Pedig engem emlék köt hozzájuk.
Emlékszem, a Vörösmarty utca túlsó oldalán volt egy kicsi ház, benne egy fapadlós, egyszerű fodrászüzlet. Hányszor szaladtunk át oda lukasórán, „szépülni”!! A kossuthiban pedig az iskola előtti apró ház (ma az áruház van a helyén), ahol nagy rohanásomban akkorát estem, hogy csak hetek alatt jöttem helyre. Vagy az iskolával szemben lévő kicsi üzletsor. Papírüzlet, cipész, biztosító stb. Hányszor vonult előttük iskolánk ballagó menete!
 
  
Mind-mind emlék, ma már hatalmas panelházak magasodnak itt helyettük.
Talán nem kellene leírni, de én szerettem Erzsébetet a vásárlási lehetőségeiért is. „Fél pénzért” tudtam bevásárolni anyagokat, könyvet venni, és utána cipelni haza. Mai napig őrzik karjaim ezeknek a vásárlásoknak nyomát.
 
 
 
 
 
 
  
 
 
 
 
 
 
  
Ahogy a fejlődéssel változott a városrész arculata, korszerűbb lett, modernebb, úgy veszítette el régi szellemiségét.
 
Nyugdíjba vonulásom után nem mentem el Erzsébetre többet. Úgy szeretném megőrizni emlékét szívemben, ahogy én ismertem, szerettem, ahogy emlékeimben él ez a kerület, amelyik befogadott, munkát adott és második otthonommá vált.
 
 
Dr. Gockler Lajosné
2010-08-18
 Szerkesztőségünk köszöni a gondolatokat és a fotókat!

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.