Akkor és most

«« Vissza ««

Köszönet tanárainknak

Papp Zoltán 1971-ben végzett volt Bagis diák telefonbeszélgetése

régi tanárával, osztályfőnökével,  Dr. Gockler Lajosné Piroska nénivel

 
 
Kedves Piroska néni!
 
Holnap újra hosszú útra indulok az én „társammal” a „vörös szörnyeteggel”, de úgy gondoltam, hogy indulás előtt – egy régóta tervezett – beszélgetést szeretnék megejteni. Eredetileg személyesen készültem elmondani, mindazt, amit most a telefon hullámok közvetítenek.
 
Végtelen hálával tartozom a Bagi Ilona Szakközépiskola tanárainak és elsősorban Piroska néninek, osztályfőnökömnek, amit akkor, a négy év alatt értünk és főleg értem tett.
Boldog vagyok, hogy abba az osztályba járhattam. Az a nevelés, amit ott kaptam, meghatározta a további életem, viselkedésem, értékrendemet.  Az emberekhez való viszonyom, empátia készségem idegenek és családom felé, mind a bagis évek alatt kialakított lelkületből táplálkozott.
 
 
Zolikám, nem túlzod el a mi szerepünket? Te mindig nagyon érzékeny és a jóra fogékony gyermek voltál. Láttam, hogy nevelési törekvéseim nálad jó talajra találnak.
 
Nem túlzok, s szeretném elmondani, hogy a sok apró – szinte nem is tudatosuló - hatás mellett két dolog hagyott mély nyomot bennem.
 
  • A Piroska néni vezetésével minden évben; élményekben gazdag kirándulásokat tettünk. A 4 év alatt bejártuk egész Magyarországot és nem csak átrohantunk és „buliztunk”, hanem mindig volt tartalmas rész is. Egy életre szóló emléket kaptam. Itt ismertem meg először Magyarországot. Ma is, ha bármerre járok országon belül, beugranak a régi emlékek.
 
  • A második dolog, amit megemlítenék: legjobban egy rádióban hallott verssel tudnám kifejezni: 
„Ne szégyenkezz, ne legénykedj,
Ennyire becsült az élet.
Az vagy, aki vagy,
Legalább egy gyertyafénynek örökre megmaradj!”
 
Zolikám!
Milyen igaz ez. A te kis gyertyalángod bizony világít a körülötted lévők között, sőt sokan melegednek a lángja – szeretet lángja – mellett.
 
Egy osztályfőnöki órán beszélgettünk az igaz barátságról. Azt tetszett mondani: ha bizonytalan vagy, tedd fel magadnak a kérdést: „Kivel mennék üdülni a Holdra?” No, ezt én szállóigeként használom. De sokszor feltettem magamban a kérdést!!! És bizony akadt olyan is, hogy a válasz az volt: veled bizony nem mennék!!!
Tetszik tudni miért lettem én Wolfi? Mert egy osztályban mindig kialakulnak csoportok, és én egyikhez sem tartoztam, Magányos farkas lettem.
 
Az lehet, hogy kicsit magányos voltál, de minden csapat szeretett. Emlékszem, Lippai Mari kijelentésére: Mi mindig tudtuk, a Zolinak nagy szíve van, rá lehet számítani!
 
A mai napig hálás vagyok Piroska néninek, hogy felnyitotta a szemünket, fülünket a komolyzenére. Emlékszem az osztályfőnöki órára, ahol elkezdett mesélni a „Sugár úti palotáról”. Olvasott részleteket egy könyvből, hogyan épült a gyönyörű Budapesti Operaház.
Tátott szájjal hallgattuk, hogy cirokseprűvel festették az állványokon a mennyezeti freskókat. Aztán jött a zene. El tetszett mondani a történetet, hogy utána érezzük, hogy a zeneszerző a zenével hogyan mondja el azokat az eseményeket. Hallottuk a madárcsicsergést, jött a vihar a Rigolettóban, ráéreztünk, hogy még a villámlást is ki lehet fejezni a muzsikával. Együtt örültünk, szomorkodtunk Hunyadi Lászlóval. Hogyan lehet a vidámságot, a csalárdságot zenei hangokkal jelezni. Hogy mai napig nyitott vagyok az operára, mind-mind Piroska néninek köszönhetem.
 
Szeretném leszögezni, hogy nem csak engem ért ez a hatás. A többi osztálytársam is ugyanazt átélte, csak talán nem fogalmazták meg.
 
Az, hogy bagis diák voltam és ebbe az osztályba járhattam, meghatározó volt személyiségem kialakulásában.
És most végül: ezt a szeretetet nemcsak diákként éltem át. A sors úgy hozta, hogy visszakerültem szakoktatónak az anyaiskolába. Konfliktusok mindenütt vannak, itt is voltak, de én végig azt éreztem, hogy egy védőhálóként vigyáz rám: Osztályfőnököm, Piroska néni, testnevelő tanárom Ili néni, s a többi tanáraim szeretete. Védelmeztek, segítettek – anyatigrisként – az ott eltöltött évek alatt.
Köszönöm!
 
 
 
Most már küszködöm a könnyeimmel. Nagyon-nagyon jól esett, amit elmondtál.
Tanár ennél többet nem kaphat. Különösen akkor, ha azt is elárulom, 
hogy ma van a 75. születésnapom. Ez volt a legszebb születésnapi ajándék.
 
Köszönöm Zoltán!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 A beszélgetés időpontja 2009. július 20.
 Az írásba foglalt anyag rögzítése a honlapon: 2010. augusztus 17.
 
Papp Zoltán bemutatkozó oldala az
Akkor és most_ Régen és ma  menüpont alatt látható.

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.