Mozaikok

«« Vissza ««

"Az iskola arra való, hogy az ember
megtanuljon tanulni,
hogy felébredjen tudásvágya,
megismerje a jól végzett munka örömét,
megízlelje az alkotás izgalmát,
megtanulja szeretni, amit csinál,
és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog."

Dr. Szentgyörgyi Albert

A pesterzsébeti leánygimnázium - Bagi Ilona Gimnázium emlékkönyve

Az iskolai dokumentumokból, a tanárok és a tanulók emlékezéseiből összeállította:
Kökény Sándorné
 

Idézet a könyv Bevezető írásából

  
 
„Tisztelt Olvasók!
Kedves Iskolatársaim!
 
Kérem, hogy aki kezébe veszi ezt az emlékkönyvet, olvassa azzal az érdeklődéssel, amellyel a múltnak érdemes adóznunk; a múltnak, amelyből sok emléket őrzünk – jót is, rosszat is -, a múltnak, amelynek részesei voltunk és mégsem ismerjük, a múltnak, amelyről csak hallottunk, és esetleg másnak képzeljük, mint amilyen volt.
 
Negyven évet fog át ez az emlékkönyv 1930-tól 1970-ig. Negyven év nem számít hosszú időnek egy iskola történetében. De a diákok életében ennél is sokkal rövidebb idő, a meghatározó: azok a tanévek – nyolc vagy négy, esetleg még kevesebb -, amelyeket az iskolában töltöttünk.
Ezúton is köszönöm, hogy sokan válaszoltak 1990-ben, amikor az alapítás 60. évfordulója alkalmából megkerestük a leánygimnázium hajdani növendékeit. Az emlékeinkben élő néhány évet szeretném kiegészíteni a kezdetek történetével egykorú dokumentumok alapján.
 
Ez a negyven év az ország történetének sok nehézséget, szenvedést is jelentő szakasza. Mindez nem maradt csak az iskola falain kívül. Bizonyára sokan olyan emlékeket is őriznek, amelyeket nem akartak, nem tudtak most megírni. Az is lehet, hogy a dokumentumok ellent mondanak a bennük élő képnek. Diákként talán nem is tudtuk, időnként milyen korlátok között, milyen béklyókban kellett tanárainknak igaz emberséget, magas szintű tudást közvetíteniük.
Az emlékkönyv összeállítása során arra törekedtem, hogy személyes véleményemmel ne befolyásoljam az olvasót. Igyekeztem nem értékelni a dokumentumokat, az emlékezéseket pedig a véleménynek szóló tisztelettel adom közre.
 
Fontosnak tartom, hogy visszaemlékezzünk a város, a kerület életében jelentős szerepet betöltő hajdani iskolára, és az utánunk jövőknek is átadhassuk tanulságait. Jóleső érzéssel gondolok arra, hogy ez nemcsak az iskola egykori diákjainak, hanem a város mai vezetőinek is fontos.
Köszönöm mindazok támogatását, akik lehetővé tették az emlékkönyv megjelenését: Pesterzsébet önkormányzatának, amely kiadja, iskolatársaimnak, akik megírták emlékeiket. Köszönettel tartozom dr. Bayer István Kossuth-díjas főiskolai tanárnak, aki nemcsak tapasztalataival, hanem sok munkájával is segített az emlékkönyv összeállításában; hálával gondolok vissza támogató biztatására. Mindenekelőtt pedig köszönöm az iskola alapítóinak, hogy létrehozták a leánygimnáziumot, és emlékezni is megtanították növendékeit.
 
Pesterzsébet, 2004. március
Kökény Sándorné Kalmár Veronika (1950)”
(Emlékkönyv 11. old.)
 

 

Kérdőlapok

(218. old.)

A kérdőlapon megkérdeztük iskolatársainkat: leánygimnáziumi tanulmányaik után mit tanultak, mivel foglalkoztak, hol dolgoztak, mit tartanak életük olyan jelentős eredményének, alkotásának, amit szívesen tudatnak. Jeleztük, hogy a válaszokat az emlékkönyvben közöljük. Továbbá mindenkitől megkérdeztük, hogy tud-e tárgyi emléket kölcsönözni a kiállításhoz, megveszi-e majd az emlékkönyvet, részt kíván-e venni az 1990 áprilisi baráti találkozón, milyen javaslatai, felajánlásai vannak a megemlékezésre.

Összesen 1905 kérdőlapot küldtünk szét, túlnyomórészt belföldre, jó néhányat külföldre.

Összesen 669 kérdőlap érkezett vissza. A válaszlevelek számát, részarányát érthetőnek találtam, hiszen 1990-ben azok az iskolatársaink, akik a hatvanas években érettségiztek, 38-48 évesen a napi munka gondjai között, serdülő gyermekek nevelésének, esetleg idős szülők segítésének kötelezettségével igencsak el vannak foglalva. Annál inkább köszönöm, hogy köztük is voltak, akik szívesen válaszoltak - írja Kökény Sándorné az emlékkönyvben.

 

Idézetek a válaszlevelekből

 

 

Idézet az Epilógusból

(323. old.)

 

Megvalósult-e az alapítók szándéka? Érdemes volt-e létrehozni a magán-leánygimnáziumot? Hiszen megszűnt…
De amíg volt, addig sok értékes embert nevelt, akik tovább vitték és tovább adták az itt kapott értékeket. Nemcsak azok, akik tanárok lettek, hanem a többiek is, akik magukévá tették ezeket az emberi értékeket, és saját körükben tovább sugározták, megsokszorozták, akármilyen életpályát választottak is; tovább adták gyermekeiknek, unokáiknak, kollégáiknak.
 
…Valószínű, hogy 1945 után, amikor országszerte több új középiskola létesült, talán Pesterzsébeten is szerveztek volna állami gimnáziumot, hiszen jelentősen megnövekedtek az igények a középiskolai továbbtanulás iránt. De az új iskolának akkor kellett volna elkezdeni, hogy felépítse magát, megteremtse hagyományait. A leánygimnáziumnak viszont volt mit folytatnia, kiváló tanárai tovább követték azokat a nevelési elveket, amelyeket Kalmár Ilona iskolája vallott. Megvolt a példa az áldozatkész, a gyermekeket szerető, képességeiket kibontakoztató nevelői magatartásra.
 
„Ha nincs ez a Kalmár-iskola Pesterzsébeten, sokunk nem lett volna értelmiségivé” – írta 2001-ben, 50. érettségi találkozójukra készülve Németh Vilmosné Göndöcz Ilona.
 
Amikor ezt olvastam, akkor azt gondoltam: nem csak én érzem úgy, hogy az alapítók szándéka valóra vált.

 

Kökény Sándorné Kalmár Veronika 1950

 

 Az oldal a honlapra

felhelyezésre került: 2010 májusában

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.