Emlékezés osztálytársainkra

«« Vissza ««

Emlékezünk 1965 IV. f volt diákjaira

Elhunytak

 

 

  
Piri Éva 2007. február 03-án hunyt el, hosszú szenvedés után,
két szép gyermekét itt hagyva bánatukkal. 
Nekem Évi halála különösen fájó, mivel
Ő az unokatestvérem volt, és egyben a legjobb barátnőm is.
Nagyon jó ember volt.
Évi temetésén két osztálytársunk is tiszteletét fejezte ki jelenlétével, Németh Erzsébet és Illés Kyra.
Kyra az osztály nevében szép verssel búcsúzott el.
  
Osztályunk közössége tisztelettel búcsúzik Tőle, aki kilépett közülünk a sorból, de
az osztálytablón a mosolygó arckép őrzi az
együtt eltöltött diákéveink közös emlékeit.
 
 
 
  
Szeretni kell a csalfa köd-eget,
Szeretni kell száz csillag enyhe képét,
Fölnézvén a szív könnyebben feled
És föltalálja tán az örök békét. 
József Attila
 
Megőrizzük emlékét! 

 

E honlapon az osztály nevében búcsúzik
Holler Lászlóné sz. Szabó Ildikó 2010 február 
2010. december 11-én az osztály 8 fős csoportja - 45 év után – találkozón köszöntötték egymást, az iskola régi emlékeit őrző Csili Művelődési Ház Éttermében.  
 
Elhunyt osztálytársukra, Piri Évára,
egy gyertya fénye mellett emlékeztek,
így egész este Ő is velük volt a találkozón, a közelgő karácsony fényénél.
 

2016. november 23-án Máris Erzsébet temetése

után az osztály képviselői felkeresték Piri Éva sírját, "- ahova virágot vittünk és mécsest gyújtottunk, így emlékezve Rá" - írja levelében Hollerné Szabó Ildikó. 

  

 

 

 

 

*    *    *  

 

              Az osztály 2015. június 27-én tartotta az érettségi találkozóját 50 év után 

A találkozó szervezője, Máris Erzsébet írta szerkesztőségünknek:

Az összejövetelen megemlékeztek két elhunyt osztálytársukról.

Az osztály névsorából Szedlacsek Anna is hiányzik. 

 

                                                          

 

                                                   Varga Ildikó így emlékezett rá:

                                 magányosan és meghasonulva önmagával halt meg.

                 Tartós egészségi problémája volt. Soha nem tudta elfogadni az állapotát.

 

                                                      Nyugodjék békében! 

                                                

                                         Most, hogy megannyi gyertya égett csonkig,

                                         Mégsem akar a szemekből a bánat fogyni,

                                         Csontsípok halk dalát mesélik a fények,

                                         Csönd honába lepihenni megannyian tértek! 

                                         (Hajdú Károly)

 

                                                                      *    *    *

 

Mindig bánattal és szomorúsággal telve a szívem, mikor ezekre az oldalakra írok gondolatokat, búcsúzván egykori iskolatársainktól. Így van ez most is, de most lelkemben különösen mély fájdalommal írom le a sorokat, miközben könnyeim záporoznak, hiszen most egy olyan személytől búcsúzom, akit közvetlenül, - az internetes oldalakon keresztül ismertem meg az elmúlt évek alatt, s lett az internetes "Barátnőm".

Először a bagis honlapon történt bemutatkozása révén kerültünk kapcsolatba, majd később az internetes közösségi oldalon, szinte napi kapcsolatban voltunk. Azt vettük észre, hogy a felmerülő dolgokról azonos volt a nézetünk, hasonlóan ítélkeztünk különféle problémákról. Igyekeztünk egymással kedves hangnemben szót váltani.

Erzsike különösen figyelmes, jó indulatú, érzékeny lelkületű ember lévén, gyakran küldött nekem szép képeslapokat, s én is kedveskedtem Neki írt leveleimben, bár az ember hétköznapi gondjai mellett néha hibázhat akaratlanul is. 

 

 

 

A tanyasi fák csendesen bólogattak, a hajnal lassan pirkadni kezdett, mikor felriadtam.

Drága Erzsikém!

Minden nap vártam, mikor jelenik meg bejegyzés arról, hogy jobban vagy, de csak a „semmi változás”-ról olvashattam. Fiad már egy ideje feltette a fekete ruhás fényképét, de nem tudtam semmit arról, hogy még velünk vagy, vagy már ez a Te eltávozásodat jelenti. Később az oldalon már minden fekete volt, s ekkor egy fél mondat utalt arra, hogy már nem reménykedhetünk. Erről október 16.-a éjszakáján megkaptam a bizonyosságot, ezzel a fél mondattal: ”nem hiszem el, hogy elment”.

Ekkor már tudtam, hogy nem várhatok tovább a jó hírre, le kell csendesítenem a remény belső lángolását, le kell mondanom arról, hogy esély legyen még arra, hogy itt az interneten köszönthesselek felgyógyulásod alkalmából. Vége. 

 

Könnyeim fojtogatják torkomat, - mint ahogyan így érez valamennyi ismerősöd, barátod, volt iskolatársaid. Nem búcsúzhattunk el, hisz a betegségről általában nem kapunk prognózist, de a gondolataink összekapaszkodtak azokon a napokon, amikor az interneten vártam egy üzenetet, hogy felébredtél, minden rendben, hamarosan haza jössz. Egy megnyugtató üzenetet küldesz az Érted aggódó sok-sok barátnak. Sajnos, ez nem így történt.
Minden nap Erzsike Veled ébredtem és Veled voltam egész nap, s így zártam a napot, hogy hamarosan megérkezik a jó hír. Most már el kell fogadnunk a szomorú tényt, hogy nem jössz vissza hozzánk.

Én sajnos már régóta nem lakom Pesterzsébeten, tehát a személyes kapcsolatteremtés nem volt megvalósítható. Mondhatom, én most az ország másik végében lakom. Úgy érzem Erzsike, talán több baráti összejövetel alkalmával fellazulhatott volna Benned a feszültség, ami sokunkban benne van, az élet gondjai miatt, s ez bizony az egészségünkre is káros lehet. De sajnos ilyen a mai világunk. Sokszor elmegyünk egymás mellett, felteszünk egy udvarias kérdést, de már arra sincs időnk, hogy a választ meghallgassuk. Most azt hiszem, a kiskutyád is nagyon keres Téged, árva maradt, aki minden nap életed része volt.

Valóban hihetetlen, mikor egy társunk, - aki bár nem családtag, mégis - az életünk mindennapjaiban velünk volt, egyszer csak eltűnik az életünkből, hatalmas űrt hagyva maga után. Tágra nyitom szemem, és keresem őt. A fotóját látom, de agyam tudja, hogy Ő már nincs mögötte.
Drága Erzsike! A lelked szépségét szívemben őrzöm, de az arcod mosolyát is örökre bevéstem ugyan oda, a szívembe. Elbúcsúzom most Tőled, de feledni nem tudlak. Nagyon fogsz hiányozni! 

 

 

 Nyugodjék békében!

   

Létünk olyan, mint a vonuló őszi felhők,

A lényeg születését és halálát látni olyan, mint egy tánc látványa,

Egy emberöltő annyi, mint egy fényvillanás az égen,

Úgy elsuhan, mint a hegyi patak a meredek hegyoldalon.

Buddha

 

dr. Nemecsekné Máris Erzsébet 1961-1965 IV. f 

 A megemlékezés felhelyezve 2016. október 18.

 

A temetés helye és időpontja: Budapesti Újköztemető Szóróparcellájában 2016. november 23-án (szerdai napon) 13-óra.

A család, az ismerősök, barátok és volt osztálytársak személyesen búcsúztak. Az alábbi képeket Erzsike osztálytársa, Holler Lászlóné Szabó Ildikó küldte meg  a honlap szerkesztőségének

 

 

 

 

 

 

 

 

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.