Dóka Istvánné levelei Csontosné Ispán Ilonának

«« Vissza ««

 

Üzenet küldője: Dóka Istvánné [Rácz Mária]
Címzett(ek): Csontosné Ispán Ilona [kisGi
Feladás dátuma: 2009. december 26., 18:59
 
Kedves Ilona!
Én a Bagi Ilona Leánygimnázium diákja voltam, 1966-ban érettségiztem, Ispán Katalinnal egy osztályba jártam, akiről úgy tudom, az Ön testvére. Én jelenleg a Bagi honlap szerkesztőségében dolgozom. A volt diákok beküldött írásait, fotóit helyezem fel a honlap megfelelő menüpontjaira. Kati már ismeri a honlapot. Úgy látom, az Ön középiskolai tanulmányait is kapcsolat fűzi a Bagihoz. A XX. kerületi gép-gyorsíró iskola igazgatója - ha jól tudom - az a Kökényné Kalmár Veronika volt, akinek apai nagynénje a Bagi Iskolát alapította 1933-ban. A Bagi Emlékkönyvet Ő írta. Közben a dolgozók iskolája is - tudomásom szerint - a Bagi eredeti épületében indult meg. Tehát, ha mindez igaz, akkor ezen iskolai évek megjelentetése is erre a honlapra kívánkozik, s szeretettel várná a szerkesztőség, ha kapnánk Öntől, - Tőled fotókat, tanárokról neveket, történeteket, melyek emlékkönyvbe illőek.
Sajnos Katalin még nem igen tudott feltenni fotókat az iwiw -re sem, hiszen tudom, nemrégen kapcsolódott be a közösségi oldalra. Jó lenne őt is szorgalmazni, ha kell, segíteni neki.
 
Várom válaszod.
Üdvözlettel: Dóka Istvánné Rácz Mária

 

 

Üzenet küldője: Csontosné Ispán Ilona
Címzett(ek): Dóka Istvánné [Rácz Mária] 
Feladás dátuma: 2010.február 5., 13:39
 
Kedves Marika!
Kati már fent van az iwiw -en. Üdvözlettel: Ili
 
 
 
Üzenet küldője: Dóka Istvánné [Rácz Mária]
Címzett(ek): Csontosné Ispán Ilona
Feladás dátuma: 2010. február 5., 16:46
 
Kedves Ilona!
Örülök, hogy válaszoltál, de nem pontosan arra, miért én kerestelek Az csak mellékes volt, hogy a Katalint megemlítettem, hiszen Vele már meg van a kapcsolat iwiw -en, sőt skyp-on is. A Te iskoláiddal kapcsolatos történetekre ennék kíváncsi. Ezt szeretném felhelyezni a bagiszki.hu honlapra. Nem hiszem, hogy nehéz dolgot kérek, hiszen csak rá kell nézni a bizonyítványra, s már minden adat ott van előttünk. Ha csak apró gondolatokat tudsz  feleleveníteni, azzal is érdemes kezdeni, mert később előjönnek a többi emlékek is lassan.
Várom válaszodat, írást és / vagy fotókat.
Szia: Marika

 

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.