Dóka Istvánné levelei Gajdosné Győri Ilonának

«« Vissza ««

Szerkesztői bevezető!

Gajdosné Győri Ilonát a honlap tulajdonosa és főszerkesztője 2007. decemberében kereste meg levelével. Ilona 2008. január 6-án küldte meg válaszát, melyben részletezi középiskolás éveit, s ennek alapján Király Csaba felhelyezte az írást az Idézetek levelekből c. menüpont alá, Ilona hozzájárulásával.
 
 
Üzenet küldője: Gajdosné Győri Ilona
Címzett: Király Csaba
Feladás dátuma: January 20, 2008 11:24
 
Kedves Csaba!
Köszönöm megkeresését, természetesen megtiszteltetésnek veszem, ha az én nevem is szerepel az "emlékezés"-ben. Munkájához sok sikert kívánok!
Gajdosné Győri Ilona
 
 
Üzenet küldője: Dóka Istvánné [Rácz Mária]
Címzett(ek): Gajdosné Ilona [Ica]
Feladás dátuma: 2009. október 10., 17:43
 
Kedves Ilona!
Elnézést kérek, hogy ismeretlenül levelet írok! A Bagi Ilona Leánygimnázium honlapjának egyik szerkesztője vagyok, Király Csaba tanár úr megbízásából. Láttam, hogy Ön az elsők között küldött fontos információt a honlap részére. Leveléből kiemelt idézetben olvasható, hogy osztálytársát megemlíti, aki később, a diploma megszerzése után pedagógusként ismét a Bagi Ilona Gimnáziumot választotta.
Nem tudom, Ilona akkori levelében megírta-e osztálytársa nevét, mert jó lenne, ha megkereshetnénk őt is az interneten, talán még egy hasonló fontos értesülést kapnánk a Gimnázium életéről, mint ahogyan ezt Öntől kaptunk.
Jó lenne, ha az osztály érettségi tablóját megkaphatnánk, akkor az osztálytársak vagy ismerősök ismét láthatnák a kedves arcokat. Ha Önnek módjában áll, szívesen fogadnám a scennelt fotót. Ehhez kérném a segítségét. A honlapon, - amelyet az interneten a bagiszki.hu névvel lehet megnyitni - az Ön leveléből az idézet az egyik menüpont alatt látható: "Idézetek levelekből" - Gajdosné Győri Ilona. Ha fényképet kaphatnánk Önről, oda illeszthetnénk az írás mellé.
Én a Bagiban 1966-ban érettségiztem. Minden tiszteletem az Öné, hogy segíti a honlap szerkesztőségének munkáját.
Ha nem veszi rossz néven kérésemet, tisztelettel várom válaszát.
Üdvözlettel: Dóka Istvánné Rácz Mária 1966 IV. e
 
 
Üzenet küldője: Gajdosné Ilona [Ica]
Címzett(ek): Dóka Istvánné [Rácz Mária] 
Feladás dátuma: 2009. október 11., 14:21
 
Kedves Mária!
Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet a honlapra, örömmel olvasgattam, és vissza-vissza fogok térni egyes fejezeteire.
Íme a kért nevek: Németh Vilmosné Göndöcz Ilona, magyart tanított, a Kossuth Lajos Gimnáziumból ment nyugdíjba. Szintén tanárként dolgozott Erzsébeten: Telegdi Lajosné Szűcs Margit, fizika-kémia szakos volt.
Mi 15-en érettségiztünk, akkor az iskola a Török Flóris 106-ban volt. A tablóképet megkeresem és küldöm.
Sok szeretettel: Gajdosné Győri Ilona
 
 
Üzenet küldője: Dóka Istvánné
Feladás dátuma: 2009. október 11., 16:11
 
Kedves Ilona!
Nagyon hálás vagyok, és nagy örömömre szolgál, hogy vetted a fáradságot és válaszoltál levelemre. Engedelmeddel - nagy tisztelettel - én is tegeznélek.
Németh Vilmosné a hatvanas években nekem is tanította a magyart, de azt nem tudtam, hogy ő is a Bagiban tanult, s ezek szerint a Te osztálytársad volt. A honlapon beállítottuk az osztályodat, de a névsort nem ismerjük. Ha tehát módodban lenne - s talán a tabló segítségével eleve részünkről is felvezethető lesz - akkor a neveddel fémjelzett egyszemélyes osztálynévsort ki fogjuk egészíteni.
Németh Vilmosné már több helyen szerepel a honlapon. Ha lenne kedved pár sort írni Magadról, s netán néhány korábbi vagy későbbi fotót mellékelni, örömmel fogadnánk.
Szeretettel várom kedves leveled. Email címem, ahova csatolni lehet a scennelt fotókat: janosballa@tolna.net
Szívélyes üdvözlettel: Dókáné Marika
 
 
Üzenet küldője: Gajdosné Győri Iloona
Feladás dátuma: 2009. október 11., 21:35
 
Kedves Marika, hamarosan küldöm a tabló-képet, de előbb ki kell bányásznom az illetékes fiókból. Köszönöm, hogy leveleddel visszarepítettél hajdan-volt ifjúságomba.
Szeretettel: Gajdosné Győri Ilona
 
 

Üzenet küldője: Dóka Istvánné

Feladás dátuma: 2009. október 12., 15:14
 
Kedves Ilona!
Már tegnap olvastam leveled, - nagy örömmel, - csak nem akartalak zavarni azonnali válaszommal. Boldog vagyok, hogy az ifjúság emlékeinek megnyitásával örömet szerezhettem Neked a már kibővült honlap bemutatásával. Annak idején én is hasonló, hihetetlen boldogságot éreztem, 2006-ban, amikor az iwiw-en megtaláltam néhány régi osztálytársamat, majd, amikor 2007-ben Király Csaba megkeresett a honlappal. Valóban csodálatos érzés.
Számomra a honlapon való munkálkodás, - a régi iskolatársak történeteit, az iskola történetét részletesebben megismerve, egyes diákok vagy tanárok munkásságát az internetről leolvasva, - egy hatalmas, színes utazással ér fel. Ehhez járul hozzá a honlapon megjelenített személyek öröme, - "A boldogság testvére boldoggá tenni másokat" - s közben megismerkedem néhány levélváltás erejéig sok kedves emberrel, egy kis belső burokban, kicsit kizárva magam ettől a mai „nehéz” világtól.
Ilona!
Most azért írtam újra Neked, hogy megkérjelek, hogy amikor módodban lesz küldeni a fotókat, majd jó lenne, ha Salfay Tibornéról, volt osztályfőnökötökről netán írnál pár sort, akár csak egy mondatot, hogy a már körünkből eltávozott tanárok emlékoldalán azzal tiszteletünket tehetnénk felé. Részemről most fogom elkészíteni a lapot, de sajnos én nem ismertem őt.
Németh Vilmosnéval még nem vettem fel a kapcsolatot, de majd arra is készülök.
Szívélyes üdvözlettel: Dókáné Marika
 
 

Üzenet küldője: Gajdosné Győri Ilona

 

Feladás dátuma: 2009. október 14. 18:30
 
Kedves Marika!
Remélem, hogy rendben megkapod a csatolt mellékletet. Számítógépes tevékenységben nagyon "alsó tagozatos" vagyok, különféle segítségre szorulok. Most is ez történt.
A tablóképet nézegetve az jutott az eszemben, hogy lám-lám ez a 15 leányka egy meleg, puha fészekben élt, a minket körülvevő felnőttek, mind a javunkat akarták. Nagyon vidámak voltunk.
Közel 60 év távlatából nehéz egy-egy tanárt kiemelni. Salfayné, mint osztályfőnök egy fix pont volt az iskolai életünkben. A másik kedvelt tanár a Rajky Emma, fiatal tanár volt, nem volt nagy korkülönbség köztünk. Ő kedveltette meg velem a matematikát.
Sok szeretettel: Gajdosné Győri Ilona

 

 

Üzenet küldője: Dóka Istvánné
Feladás dátuma: 2009-10-14 22:30
 
Kedves Ilona!
Nagyon köszönöm a tablóképet. Gyönyörű, tiszta fotó. Mikor az arcképedet megláttam, úgy éreztem, gondolatban éppen ilyennek képzeltelek. Nyílt tekintetű, eleganciát sugárzó, inteligens hölgy fényképe.
Göndöcz Ilonáról elkészítettem egy rövid bemutatót korábban megküldött információid alapján. Szívesen fogadnám, ha írnál Magadról is néhány sort, munkádról, családról,  barátokról stb., esetleg néhány fotót is kaphatnánk, sajnos az iwiw-en nem láttam felhelyezett fényképeket Rólad.
Azt megjegyzem, hogy a tabló felső széle kicsit lemaradt, amikor behelyeztétek a gépbe, ezért a honlapon csak így tudjuk megjeleníteni. Nekünk így is nagy érték, de ha később módodban áll, és szeretnéd, akkor esetleg cserélhetünk, de nem fontos. Majd megtekinted a honlapon két nap múlva. Az egyéni fényképek így is elérhetőek.
Búcsúzom a következő levélváltásig. Üdvözlettel: Marika
 
 
Üzenet küldője: Gajdosné Győri Ilona
2009. október 15. 10:10
 
Kedves Marika,
A tablóképen szereplő tanárok közül, nem emlékeztem Dr. Kovács Tibornéra, azt sem tudtam, hogy mit tanított. Kérdeztem a Sasata Ilit, Desics Izát, ők sem tudták. Végül, a Kalmár Vera által írt, "A pesterzsébeti leánygimnázium-Bagi Ilona Gimnázium emlékkönyve" című könyvben találtam meg a nevét, biológiát tanított. Valószínűleg rövid ideig volt a tanárunk.
E könyv olvasása közben találtam meg Göndöcz Lonci beszédének szövegét, amit az
50. érettségi találkozónkon mondott. Ő fogalmazta meg helyesen Salfayné szerepét az életünkben. A 317. oldalon található.
Magamról nem szívesen beszélek, boldog, szegény nyugdíjas lévén, igyekszem magammal "kiegyezni". Arany János Epilógusát gyakran mondogatom gondolatban.
Ígérem hogy, mihelyt valamelyik hozzáértő családtagom felajánlja segítségét, küldök fényképeket.
Szeretettel: Gajdosné Győri Ica
 
 
Üzenet küldője: Dóka Istvánné
Feladás dátuma: 2009.10.20. 14:27
 
Kedves Ilona!
Mellékelek egy oldalt, amit éppen hogy megkezdtem a leveleidben írt sorokkal. Ezt kellene folytatnod visszaemlékezéseid alapján, lehet jócskán bővíteni.
A kész oldalt majd bárhova beilleszthetjük. Például az Akkor és most _ Életpályák címszó alá is mehet. Ott én írtam néhány örömteli emlékemet Csaba "felszólítására".
A honlapon a tanári névsorba behelyeztem a tablótokon látható négy személyt, aki eddig még nem volt fenn a honlapon, azok tantárgyát is jó lenne tudni. Kovácsnét beírtam biológia szakkal. Köszönöm a honlap számára ezeket a kiegészítőket is.
Továbbra is szeretettel várom válaszleveledet.
Üdvözlettel: Marika
 

 

Üzenet küldője: Gajdosné Győri Ilona

Feladás dátuma: 2009-10-23 10:26
 
Marika kedves, elnézést kérek, hogy eddig még nem válaszoltam, ígérem, hogy fogok, de most nagyon belegabalyodtam a magam által diktált feladatokba. Magyarul: pillanatnyilag nagyon el vagyok foglalva.
Megértésedet köszönöm.
Gajdosné, Ilona
 
 
Üzenet küldője: Dóka Istvánné

Feladás dátuma: 2009. december 30., 16:27

 
Kedves Ilona!
Kellemes ünnepeket és Békés boldog új Esztendőt kívánok!
Elnézést kérek, nem szeretnélek zavarni levelemmel. Hiszen tudom, ha volna időd és kedved és módod rá, bizonyára felkerestél volna Te is engem.
Így, hát csak üdvözletem küldöm szeretettel: Marika

 

 

Szerkesztői kiegészítés!

 

 

Győri Ilona 1933-ban született.  

 

Szerkesztőségünkből 2010. februárjában szeretettel köszöntöttük Ilonát  77.

születésnapja alkalmából.

További jó egészséget és sok örömöt kívánunk családja körében!

Az évszámok varázslatosak, magukért beszélnek.

 

 

 

Gajdosné Győri Ilona visszajelzést küldött
Feladás dátuma: 2010. 02. 26.  15:26

Kedves Marika,
Nagyon szépen köszönöm a megemlékezést.
Szeretettel: Gajdosné Györi Ilona

 

 

Feladás dátuma: 2011-06-11 19:22

 

Kedves Ilona!
Talán még emlékszel rám. Remélem nem haragszol, hogy levelemmel ismét felkerestelek.
Jövő hónapban lesz egy éve, hogy volt osztálytársaddal, Németh Vilmosné magyar tanárommal felvettem a kapcsolatot postai levelezés útján. A közelmúltban kaptam tőle értesítést, hogy május 21-én osztálytalálkozót szerveztek. A találkozó után tájékoztatót küldött Loncika, s akkor írta, hogy Te az utolsó napon visszamondtad megjelenésedet.
Ezt nagy sajnálattal olvastam. Ha ezzel kapcsolatban van valami közlendőd, nekem, vagy a honlap számára, kérlek, írd meg. Ha netán küldtek Neked fotót, akkor azt örömmel venném, ha továbbítanád nekem a honlap számára.
Remélem jó egészségben talált levelem.
További minden jót kívánok. Szeretettel: Marika

 

 

Feladás dátuma: 2011-07-05   19:36

 

Kedves Marika,
Elnézést, hogy csak most válaszolok, mentségem van bőven, de ezzel nem szeretnélek untatni. A 6O. évfordulóról én is kaptam fotókat, és hogy a dupla küldést elkerüljük, Loncival egyeztetve, küldök néhányat.
Kérlek, ne lepődj meg, a szomszédom segítségét kell kérnem, az ő gépéről fog érkezni, Tímár Zoltánnak hívják, a nyomtatóm "csütörtököt" mondott.
Sok szeretettel: Gajdosné Győri Ilona
 
 
Feladás dátuma: 2011-07-06 18:50
 
Kedves Ilona!
Nagy örömömre szolgál, hogy végre küldtél levelet, illetve a címemre fotókat.
Az iwiw-en olvasott levelednek külön örültem.
A küldött fotókból már kiválasztottam 5 db-ot, ami nem lesz ismétlés. Hamarosan felhelyezem a honlapra, - Király Csaba segítő közreműködésével. Kérlek, ha megtekintetted, írd meg ezen 5 képen szereplők nevét. Remélem a honlapon az eddigieket már megnézted. Tehát a találkozó oldalán felül van a Képgaléria linkje, ott fogod látni az új 5 képet, legkésőbb holnap.
Köszönöm a küldeményedet és a kedves leveled. Várom a nevek miatt a visszajelzésedet.
Szeretettel üdvözöllek: Marika
 

 

 

Feladás dátuma: 2011-07-11   8:53
 

Marika!

Köszönöm a segítséget, sikerült "meglépnem" a szükséges lépéseket. Ime a névsor:

1.    l.kép. Göndöcz Lonci, Vida Erzsi

2.    Bolla Éva,Solyom Márta, Göndöcz Lonci

3.    Somogyvári Géza, Sasata Ili

4.    Sasata Ili, Göndöcz Lonci,

5.    Szücs Margit

6.    Vida Erzsi, Solyom Márta

7.    Értékes Rózsa, Somogyvári Géza

8.    Bolla Éva

9.    Szabó Margit /Cuni/

10.Értékes Rózsa

11.Szücs Margit

12.Göndöcz Ilona/Lonci/

 

Én magam, sajnos, nem tudtam elmenni, gondolatban ott  voltam, és hála a telefonnak és internetnek,

gyűjtöm az információkat.  Somogyvári Géza, aki Desics Iza férje, rendszeres résztvevője a találkozásainknak.

Sok szeretettel: Gajdosné Győri Ica

 

Szerkesztői kiegészítés!

Köszönjük Gajdosné Ilona tájékoztatóját a fotókkal kapcsolatban. A képgaléria véglegesítésre került.

 

 

Feladás dátuma: 2011. 07. 11.

 

 

Kedves Ilona!
Köszönöm válaszleveled. Örülök, hogy sikerült mindent megtalálnod, s nekem megküldeni a képaláíráshoz az adatokat.
Ha úgy érzed, van valami közlendőd emlékeidből, vagy a jelennel kapcsolatban, ami a honlap látogatóival megosztható, örömmel fogadom.
Szeretettel üdvözöllek: Marika

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.