2014. 05. 31. 1964 IV. évfolyam 50 év után

«« Vissza ««

Osztálynévsor: 
1964 IV. c
Osztálytalálkozó képgaléria: 
2014. 05. 31. 1964 IV. évfolyam 50 év után

Az 1964-ben végzett IV. évfolyam szervezésében

Időpontja: 2014. május 31.

Helye: Bagi régi iskolaépületében, majd a Csiliben

Főszervező: Lukácsné sz. Miszlai Margit

 

Az 50 éves érettségi évfolyamtalálkozó megvalósítása Lukácsné sz. Miszlai Margit IV. c volt diákjának ötlete volt. Több hónapos előkészítő munkáját segítették volt osztálytársai, Anda Magdi és Fekete Margit, illetve az éfvolyamból Andrásik Mária a IV. d-ből, a IV. e-ből Cselényi Ildikó, a IV. f-ből Batár Ilona, Fehér Judit és Kocsis Anna.

 

Csaba Róbert igazgatóval történt többszöri egyeztetés után alakult ki a végleges program, mely lehetővé tette, hogy a régi iskolaépület falai között láthassák ismét egymást a volt diákok  50 év után. Az előzetes jelzések alapján tudható volt, hogy az "a" osztályból nem tudnak jönni, mert önálló szervezésben tervezték találkozójukat, a "b" osztály pedig egy héttel előbb Cegléden ünnepelte a találkozót. Így az évfolyami összejövetelre négy osztály képviselői gyülekeztek az iskolaépület előtt. A IV. c-ből 11 fő és 2 fő hozzátartozó, a IV. d-ből 13, IV. e-ből 14, IV. f-ből 14 fő regisztrált. A meghívott tanárok mellett Király Csaba, a weblap ötletgazdájának neve is szerepelt.

 

Emléklap 1964 IV. évfolyam 50 éves érettségi találkozó

A megjelent volt diákok aláírásukkal igazolták jelenlétüket, majd átvonultak a táncterembe, ahol előkészített ülőhelyeken hallgathatták végig Csaba Róbert igazgató köszöntőjét. Rövid beszámoló hangzott el az iskolaépület történetéről, valamint az oktatási intézményben folytatott nevelési tevékenység alakulásáról napjainkig. 

Az igazgató köszöntőjét követően egy szál gyertya meggyújtásával, egy perces néma felállással tisztelegtek az elhunyt volt tanároknak és az évfolyamtársak emlékének.

Rajky Emma és dr. Szilvay Gézáné tanárnők pár szóban köszöntötték a volt tanítványokat, majd minden megjelent kapott egy szál szegfűt, emléklapokkal kiegészítve. Ezt követően a gyönyörűen kialakított udvaron keresztül átsétálva gyülekezett a társaság az iskola emlékkövénél, ahol az 50 éves érettségi találkozó alkalmából Miszlai Margit a IV. c-ből egy koszorút, Kocsis Anna a IV. f-ből egy szál virágot helyezett el. 

A koszorúzást követően az iskola osztálytermeit látogatták meg a hajdani diákok, majd a IV. e osztály kivételével átsétáltak a Csili különtermébe egy közös fehérasztal melletti ünneplésre.

A IV. e osztály maradt az iskola épületében, ahol az egyik földszinti tanteremben előkészített szendvicsekkel teli tálcák várták az emlékezni vágyó osztálytársakat.

 

Szerkesztői kiegészítés:

Egy órával előbb az 1959 IV. a osztály is a Csiliben tartotta meg az 55. éves találkozót.

  

 

 

Bal oldalon Csabai Róbert igazgató, mellette Reményi Magdolna 1964 IV. e osztály volt diákja, majd a Varga Jenő Szakközépiskola tanára

 

 

Az 1964-es évfolyam négy osztályának volt diákjai 50 év után az iskola emlékkövének

koszorúzásánál

 

   

A beszámoló - Miszlai Margittal történt egyeztetés alapján - Király Csaba írása.

A fotók készítése és felhelyezése ugyancsak Király Csaba nevéhez fűződik

 

 

Szerkesztői kiegészítés:
Lukács Róbertné Miszlai Margit, a IV. c volt diákja, a találkozó megálmodója és főszervezője levelében röviden így összegezte   gondolatait:

"Búcsúzáskor személyesen és később telefonon is jelezték, hogy nagyon jól érezték magukat. Szívből örülök, hogy így sikerült. Öröm volt hallani a zsongást, ahogy beszélgettek, emlékeztek, fotókat nézegettek - családi és régi felvételeket. Nekem nagyon nagy élmény volt. Az igazgató úr nagyon szívélyesen fogadott minket, megmutatta a szép iskoláját. Méltóképpen megemlékeztünk azokról, akik már nem lehetnek velünk, s az iskola parkjában az emlékhelyen koszorút helyeztünk el."

 

Mint a honlap szerkesztője - Rácz Mária 1966 IV. e osztály volt diákja - gratulálok Miszlai Margitnak e csodálatos rendezvény létrehozásához, aktív szervező munkájához.

Az összejövetelen megjelent két tanárnőt külön köszöntöm, fogadják ezúton küldött tiszteletteljes üdvözletemet, további jó egészséget kívánok Mindkettőjüknek! Rajky Emma tanárnőt itt, az iskola honlapjának szerkesztése kapcsán ismertem meg, a volt diákok Róla szóló megemlékezéseiből, - pl. Hillinger Éva 1962 IV. f-ből, dr. Szilvay Gézáné pedig szeretett matematika tanárom volt, - „szigorú, de igazságos” – szeretettel gondolok azokra az órákra, melyeken a matematika rejtelmeibe bevezetett.

 

Vendégkönyvi bejegyzés

105. sorszám 2014. 06. 16.

  Conradiné Kiss Margit

Az 1964-ben érettségizett IV. d osztály nevében köszönet, az évfolyan- illetve osztálytalálkozó megálmodójának és szervezőinek. Köszönjük, hogy lehetőségünk volt, pár órára, lélekben 18 évesnek lenni. 

 

1964 IV. f osztály volt diákja – Kocsis Anna a következőket írja

a facebook Gyikó Jánosné (sz. Fekete Erzsébet 1967 IV. a) által megszervezett és megnyitott bagis oldalán:

Kedves régi Bagisok! Ma volt az 50. érettségi találkozónk. Az évfolyam közösen tartotta. Köszönöm volt évfolyamtársaimnak, hogy eljöttek erre az emlékezetes napra, valamint az iskola igazgatójának, aki lehetővé tette, hogy itt gyülekezzünk, meglátogassuk volt iskolánkat. Nagyon kellemes emlékekkel tértünk haza. Kocsis Nusi

  

Hámori Éva (1967 IV. a) bejegyzése: Nagyon ügyes volt a szervező Nem kis energia (meg költség) ennyi embert elérni, értesíteni. Nálunk ezt a nagy munkát a 40-esen az Erzsi (Gyikó) végezte, azóta is nagyon hálás vagyok érte.

 

 

 

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.